A minap kis könyvem a kezembe tévedt,
S régi életem hamvából feléledt,
Bizonyítván,hogy minden ember téved.
Emlékszem ,milyen mikor jönnek a rémek..
S a sötétségben eltűnnek a fények...,
És csak távoli csönd az ének....
Sokszor rágtak azok a lények
Elvesztették értelmüket a tények,
Elmosódtak a színek és a fények.
Volt,hogy hittem,most jön el a végem,
Hogy,kifacsarodik szívem és az énem,
Hogy kínomban lelkem,ketté tépem.
Hm..mennyit változik egy élet...
Múltamból a sor,semmivé lett,
És sok-sok mindent másként vélek.
Azóta gondtalan telnek az évek.
Boldogságom,hogy minden nap látlak téged,
És a reggel melletted ébred.
Már elhiszem,hogy egyszer megpihen a lélek,
S nem érdekli többé az érdek,
Se bók,se dac,lehet temérdek.
Elhiszem,hogy a világ olyan,mint amilyennek véled,
S életed,amilyenként éled,
És megkaphatsz bármit,ha kéred...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.