cariba

Megint egyedül.Vagyis szabadon!

A "házas éveket" már nem hordom magamon.

Lezárult bennem három esztendő,újra.

S lassan vissza is találok a helyes útra.

Magányos csata ez az igaz út...

Bár összeszedhetek néha egy férfiút.

De mindegyik futó játék csupán,

Egy-egy kaland,egy-egy hosszú nap után.

S ugyan csavarják elmém,tépik álmaim,

De én vissza nem veszem láncaim!

Most ugyan vergődhetek és vágyhatom a testet,

De nem sokat érnének azok az estek.

Kiégve ébrednék,megalázottan,

S rettegnék:"ugye nem vagyok áldottan?!"

Szenvedélyem most munkámba tehetem,

S idővel szobraim állnak majd a tereken!

El fogom érni mit sorsom mutat!

S mindig követni fogom a helyes utat!

Ugyan néha nehéz mindez..

Fáj,tép,szíven mindent összevérez.

Máskor meg úgy érzem nem éltem eleget..

De csak játszanak s ütnek mint macska az egeret..

Aztán mikor megerősödöm,s végre nem várom,

Keresnek,akarnak,elkérik a számom.

S egy pillanatra minden picit meginog

Szememben a kicsi fény felcsillog.

Aztán újból csak telik az év..

Jönnek a hétköznapok,múlik a hév...

S ugyanott tartok,mint most,

Csak arcomon lesz petyhüdtebb a rost.

Nem!Nem!Nem!Ezt nem akarom!!

Dolgoznom kell,míg le nem esik karom!

Alkotni,fejlődni,tanulni!

A "kacatoktól szabadulni!"

Vágyni és élni az álmaim,

S menni,csak menni,míg bírnak lábaim...