Megint.Ki nem mondott szavaid üvöltenek a fülembe,
és szemed "szentjánosa" a szívembe gyújtja fényét.
Ujjaid percei nyomán izzik a bőröm,
s fürtjeid,mint az orkán fútta fák,mikor beléjük túrok...
Szám csókod után felsóhajt,mint az aszály utáni föld,
és didergő testem is úgy öleli tested,akár a az igazgyöngyöt örző héjak..
De megint.Búcsúcsókod keserű íze émelyít
És szívünk kétségbeesetten kong,mint az éjfelet ütött óra.
Kezed kicsúszik kezemből és eltűnsz.
Eltűnsz,akár a gyermeki álmok.
Számról leherved az áldás és az aszály közeleg.
Bőröm elsápad.Hamuszürke.
Meghaltam ismét.Azaz csak haldoklom...
Mert megint,mint mindig,várom hogy
Ki nem mondott szavaid üvöltsenek ismét a fülembe,
Ujjaid perzseljék fel testem,
enyhítsd a szomjam és ölelj!Ölelj úgy,
ahogyan én ölelem közös álmunk párnáját "fájó hasamhoz"....
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.